2009. október 22., csütörtök

2009.10.01 - Remind myself és Franc0 Zer0

Két nagyon jó zenekarról van szó, ezért egy bejegyzésben írok róluk. A két zenekar más-más irányból jutott el a tömény királysághoz, vegyétek ezt egy-egy példának, hogy hogyan is kell ezt csinálni. A Remind myself-re értünk már csak oda. Róluk az első dolog ami kiderült, hogy erre a koncertre basszusgitáros nélkül jöttek el, a tagok első ránézésre elég zavartnak tűntek. Az volt a benyomásom, hogy nem fogok valami eget rengető dolgot látni, szerencsére tévedtem. A hardcore-os beütésű Deftones-ra hajazó zene első hangjainál a zenészek zavara eltűnt és új értelmet adtak annak a közhelynek, hogy szívvel-lélekkel zenélni. Eléggé hiányzott az a basszer, de ez nem gátolt meg abban hogy elismeréssel nézzünk össze szerkesztőtársammal. Sajnos elég kevesen voltak a Rocktogonban. Ez betudható annak, hogy csütörtökre esett a koncert és bármilyen jó bulikon is voltam ott az elmúlt pár évben mégiscsak gyengélkedik a magyar rock szcéna. Például itt van a cikkem másik zenekara: a Franc0 zer0, ők teljes létszámban, vérprofi műsort adtak elő, még ha csak egy maroknyi ember előtt is. Az egyetlen probléma a hangosítással volt. Valami iszonyatos, sípoló háttérzaj zavarta a lelki békémet. A hangtechnikus elég zord arccal probált kézjelekkel közölni valami valamit a zenekarral, de ez sajnos nem sokat segített a problémán. A zenekar tapasztalt zenészekből áll, például a frontember (Pál) tíz éve rappel a Pozitív nevű formációban. Ennek ellenére a tökösebb alternatív zenére hajaznak, sikertelenül tudtam behatárolni a Franc0 Zer0 konkrét zenei stílusát. A tagok sem szeretnék beskatulyázni magukat, kérdésemre azt válaszolták, hogy ők Magyarország legkövérebb, legszőrősebb emo zenekara.:) Végszóként annyit mondanék, hogy a Franc0 Zer0 egy könnyebben élvezhető, fesztiválhangulatú zenét játszik. A Remind Myselfben "csak" annyit láttam meg, hogy ha lenne még pár ilyen zenekar akkor nem kéne félteni a hazai undergroundot. A Remind elvileg október 24.-én lép fel a Filter clubban, de a hely honlapján
nem láttam semmi hírt. Én mindenképpen ott leszek, remélem ott találom őket az Outlaws és a Freedom sound mellett.

2009. október 10., szombat

2009.09.09.05 Vörös yuk - Zajforrás

ZAAAAAJFORRÁÁÁÁÁS!
Így nevezik magukat. Eme kezdő zenekar szándékozik a Hardrock műfajban hangoskodni. Saját bevallásuk szerint (és a mi észrevételeink alapján is) inkább húznak a neves Tankcsapda és a Depresszió ifjúsági zenekarok irányába.
Szövegeiket anyanyelvünkön írták, és várhatólag jó zenei példát is fognak mutatni az elkövetkezendőben ilyen stílust játszó induló zenekaroknak. Koncert után kaptunk tőlük egy dedikált lemezt, amit némi itthoni hallgatás után bevallom nem nagyon értettem, mert valljuk be a koncert jobb volt. Végülis demóról van szó, nem vártunk valami nagy "vassz iszt dászt", de a számok terén beleférne egy kis változatosság. A lényeg hogy lehet belőlük valami, ami még üzemképes lesz.

2009.09.09.05 Vörös yuk - Bastards of bodom

Ez egy érdekes este volt a Vörös yukban, alkoholfogyasztás miatt lekéstük az első zenekart, és már csak a Bastardra értünk oda. A névből is látszik, hogy egy Children of bodom tribute-bandáról van szó. Az első ami feltűnt, hogy a srácok elég rendesen sörözgettek a számok között is, ez viszont csak minőségjavulást okozott, és egy kemény arcletépős zúzdát kaptam. A buli után szóba elegyedtünk a srácokkal. Megtudtuk, hogy terveznek saját számokat is. Ez egy bármilyen jó tribute bandát pofára ejthet, szerintem ez a vízválasztó, hogy mi lesz ebből a zenekarból. A banda tagjai hangot adtak annak is, hogy Budapesten nincs jó közönség. Tősgyökeres pesti létemre ezzel sajnos egyet kell értenem, elég ha az ember 5 kilométerre hagyja el a városhatárt máris más jellegű bulikat kap, az emberek sokkal közvetlenebbek. A bandáról most részleteket nem tudok írni, mert a jegyzetek elvesztek ismeretlen körülmények között (azt hiszem a buszon). Végszónak annyit mondanék, hogy aki a Bodomot szereti, vagy egy odabaszós, lendületes bandát akar látni annak megéri lemenni egy Bastards of bodom bulira.

2009.09.09.03 Rocktogon - Brainggrinders

Sokat gondolkoztam, hogy mit írjak, mert végül is kezdő bandákról írunk blogot, és nem akarok senkit elbátortalanítani a zenéléstől. Ez a mondat eléggé lehangoló lehet a gyanútlan olvasónak. Félreértés ne essék, nem egy rossz bandáról van szó. A tagok jó arcok, a zene amit játszani szeretnének rendben van, nem akarják megváltani világot. A baj a felkészületlenséggel van. December környékére ígérték a következő koncertjüket, és én remélem a legjobbakat, mert szeretnék tényleg jót írni. A Braingrinders pedig az a banda aki egy kis odafigyeléssel és gyakorlással el tudja érni azt a színvonalat, hogy az ember azzal az érzéssel menjen haza, hogy "bazdmeg, ez jó volt!"