2009. november 10., kedd

2009.10.29 Rocktogon - DownWalk

Láttuk, Ittunk, Jót buliztunk!

Kis íróicsapatunk ismét tanúja lett a feltörekvő csillagok mezejének. Aznap este közel 8 órai kezdéssel mutatkozott meg a DownWalk zenekar. Jóféle muzsika mellé párosult a felkészültség és a számok egybenléte is, (ami engem eléggé letaglózott) és ezzel eléggé felül múlták az aznap éjszakai várakozásunkat. A nyúzott metálos szövegek magyarosak és ritmusosak voltak és még zenei alap is megadta az odabaszós hangulatot.
Rövid beszélgetésünk a koncert után információ dús volt, mindent megtudhattunk amit szerettünk volna így hogy a zenekar közel már 2 éve létezik, ennek ellenére kevés bemutatkozásuk volt közönség előtt bár ők azok akiket a legtöbbre becsülnek eljövendő pályafutásuk alatt. Sok ugráló srácot is láttunk színpad előtt.
A legközelibb klubb ahol játszanának a "Zp" lenne és a "Hegyalja fesztivál" se kerüli el a figyelmüket. Reméljük még találkozunk velük ott is a backstageben. Demójukat ez év végén csodálhatja meg a nagyérdemű és ebben az évben még sok-sok koncert vár rájuk.

Sok sikert és eredményes munkát kívánunk a rock ifjú isteneinek!